Hogy mit is jelent a fenti érthetetlennek tűnő kód? Haha, jó kérdés, de ne érezzétek magatokat totál hülyének, hogyha nem vágjátok, minek a rövidítése ez, szeptember 30.-ának tizennyolcadik órájáig én sem tudtam, és csak okosan pislogtam, amikor a barátnőm beleordította ezt a telefonba. Az szfe a színház- és filmművészeti egyetem rövidítése, a százötven pedig az intézmény fennálásának éveit jelenti. Gondoljatok bele, ez az épület 1865-ben már állt, és egy régi kor régi emberei jártak-keltek benne, ezek a diákok nyitottak voltak mindenre, és büszkék magukra, amiért elsőként tanulhatnak Magyarországon színjátszást. Ők lépdestek százötven évvel ezelőtt finom lakkcipőjükben ezen a padlón. Annyira elképesztő mindebbe belegondolni.
Na, eddig oké, jubileumi évforduló van, és akkor mi van? Hát, koncert! Valószínűleg senki nem nézné ki belőlem, hogy imádom a magyar színészeket, rendkívül tehetségesnek érzem őket, sokszínűek és megragadó emberek. Szóval, amikor barátnőm bejelentette, hogy mi ez, akkor sikítógörcsben törtünk ki, és együtt ordibáltuk, hogy dolhaitörőcsikpolyákszabópééééé, ott kell lennünk! És, hát ott is lettünk, együtt tomboltunk, és elismerően fütyültümk a színpad előtt.
A vicces az volt, hogy az átlagkorosztály körülbelül 40 év volt, és bátran állíthatom, mi voltunk a legfiatalabbak, de én igenis büszke vagyok arra, hogy érdeklődöm ilyen dolgok iránt, és éppen teszek rá, hogy más ezt betegesnek találja, szerintem nem az.
Az előadás négy órás volt, és körülbelül száz perc után fel akartam állni, de állandóan azzal vigasztaltam magam, hogy nyugi, nem is olyan nagyon sokára ennyi ideig keményen kell gondolkoznom, mert emeltfokú érettségi. Ezalatt a temérdek idő alatt, elvileg százötvenen léptek színpadra (na, vajon miért pont ennyien?, meg nem mondanám), de az egész nem volt túlságosan kötött, sok színész nem tudott elszabadulni, vagy az utolsó pillanatban jött közbe neki valami (de miért, miért pont Szabó P. nem jött?, ez annyira nem igazság!), szóval inkább az élet rendezte az egészet, mindenki akkor adott elő, amikor befutott. Nyilván nem fogok ennyi előadásról fecsegni, de azért néhány számomra fontosat megemlítek.
Törőcsik Mari
Komolyan mondom, hogy ez a nőszemély egészen hihetetlen. Testileg már értelemszerűen nem erős, hiszen azért benne van a korban, de még így is hihetetlenül lehengerlő kisugárzása van. Az a határozott, magabiztos eltökéltség, amivel a színpad közepén feszített egyszerűen lenyűgöző volt. Hihetetlenül erős, átható hangja van, szóval egyszerűen fantasztikus amikor énelek.
Ezenkívül hatalmas a dumája, és nem gondoltam volna, hogy ennyire jó fej. Mármint... na, egyszerűen hihetetlen volt, ahogy ott állt roskadozó lábakkal, az idő fogaskereke pedig jócskán tönkretette, de nem sajnáltatta magát, és egyáltalán nem hatott elesettnek. Sőt, igazán karakán jellemnek tűnt. Sztorizgatott, elmesélte, hogy egyszer mindent beleadott az éneklésbe, de elromtotta, brutálisan leégett, és csak három kósza taps hallatszott, most meg nem érti, miért tombol mindenki, holott ő csak áll a színpadon.
Áhh, lenyűgöző mekkora életerő sugárzott belőle. Ráadásul annyira megható, hogy ennyire közvetlen volt, amíg ő állt a színpadon, nem kívülálló nézőknek éreztük magunkat, hanem mintha egy baráti csevej részesei lettünk volna.
Uhm, amúgy tudjátok, kiről áradozom? Mondjátok, hogy igen, ő a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, Jászai- és Kossuth-díjas. Ééés még a cannes-i filmfesztiválon is díjazták. Gondoljatok bele. Franciaországban egy magyar színésznőt éltettek. És nemcsak arról van szó, hogy mennyi díjat kapott, hanem, hogy mindezt meg is érdemelte, hiszen frenetikus alakításai vannak. Hihetetlen, hogy mennyire sokszínű a pályafutása, sok színésszel ellentétben nem tűnt el, miután betöltött egy bizonyos, magasnak ítélt életkort, hanem lelkesen dolgozott, és annyira jó, hogy ennyi idősen nemcsak jól érzi magát a bőrében, hanem még élvezi is az életet, meg amit csinálhat. Miért ne élvezné? Hihetetlen dolgokat tett le az asztalra, büszke lehet magára, és holt biztos, hogy még kétszáz év múlva is ezt a Marit fogják emlegetni.
Amit nem tudtam róla, hogy Bodrogi Gyula előtt volt egy háromhetes házassága. Azért ez mekkora már (mondjuk az is igaz, hogy nyilván nem verték nagy dobra az esküvőt, és nem öltek bele vagyonokat, inkább csak aláfirkantottak egy papírt). Továbbá emberfeletti akaraterejét bizonyítja, hogy immár hét éve a kórházban összeomlott a vérnyomása, megállt a szíve, ami lássuk be hetven fölött szinte mindig végzetes, még akkor is, ha sikerül mélykómába hozni. Gyakorlatilag csoda, hogy még a mozgóképessége is visszatért (az emlékezetéről nem is beszélve).
