Tudom, tudom, mások az új évre készülnek, én meg a múltban tanyázom, de ez van, elő a lázadó szokásokkal!
Szeretek olvasni, és néha nem tudom elképzelni, mit csinál az a sok antikönyvmoly ember, míg én olvasok (az idő egy részében nyilván alszanak, nekünk olvasásmániákusoknak nincs ilyenre szükségünk, de a többi?!), érthetetlen, mivel múlatják a napokat.
Szóval ja, szeretek olvasni. Kinyitok egy könyvet, és feltárul előttem egy új világ, ahol új barátokat és ellenségeket szerezhetek, és hihetetlen kalandokban vehetek részt. A regényeknek hála egyszerre több életem van, és ha a valódiban elfáradtam, akkor csak végignyúlok az ágyamon, és elkalandozom egy másik, sajnos fiktív, de mégis valóságosnak tűnő világba.
Tavaly 129 könyvet olvastam el (aki hiszi, az okos, aki nem hiszi, az meg nem, ennyi), és ebből most egy kétrészes cikksorozat keretében szeretnék nektek huszat mutatni. Most ismerkedjetek meg kilenccel.
AGATHA CHRISTIE: GYILKOSSÁG A GOLFPÁLYÁN
A nagy találkozás: Nem egy nagy sztori, nincsen benne semmi regényes vagy izgalmas, de hát, ettől függetlenül is ki tudott alakulni a kapcsolatunk, ami igazán szenvedélyes lett a végére –, sőt vitáink is voltak, egy ponton földhöz vágtam a könyvet, hogy nem lehet ennyire hihetetlenül jó. Egyszerűen a könyvtár krimi részlegén találtam rá novemberben, vagy inkább október végén. Á, mindegy, nem hinném, hogy meg tudnám jegyezni az évfordulónkat. Nem sokat tökörésztem azzal, hogy vigyem-e vagy ne, belefér-e a nyolckönyves keretbe vagy nem, tetszeni fog-e vagy nem, mert Agatha Christie-ről volt szó, aki nekem valóságos bálvány, szinte kivétel nélkül minden könyvét imádom.
A belső tulajdonságok: A könyv áldozata, Paul T. Renauld keresi fel Poirot-t, a detektívet, de mire ő kiér a helyszínre, a milliomost holtan találják, na vajon hol?, a golfpályán. Poirot nyomozásba kezd társával, Hastingsszel, aki a kis belga segítése helyett közelebbi ismeretséget köt egy lánnyal. Amikor egy második személyt is meggyilkolnak, Poirot elmélete semmivé foszlik, és kezdheti újra összerakosgatni az információkat.
A cselekményvezetés, mondanom sem kell, egyszerűen zseniális. Néha talán túl sok szál volt, nem lehetett látni közöttük az összefüggést, de a végére minden összeállt, minden értelmet nyert, és megint olyan agathás lett a csavar. A sok kis információ össze lett rakva egy egész, teljes történetté, ahol minden összefüggésben áll mindennel, és amikor végre kiderült, ki a gyilkos, akkor mindenki a fejéhez kaphatott, hogy na basszus, tényleg, ez egészen egyértelmű
A stílusban az a különleges, hogy vicces, holott egy kriminek borongoósnak, feszültséggel telinek és izgalmasnak kell lennie. Az az érdekes, hogy a humor, amit Poirot és egy másik, magát egyszerűen utánozhatatlannak tartó nyomozó, Giraud versengése, és egyáltalán a két detektív személyisége (és az őket kísérő irónia) hozott, nem törte apró szilánkokrat a hangulatot, mert, amikor komolynak kellett lennie, akkor komoly volt.
Poirot személyisége utánozhatatlan, annyira mesterien van kidolgozva, annyira aprólékosan minden tulajdonságára fény derül, és pont azért szeretjük, mert nem tökéletes, kissé el van szállva magától, de nem lenéző, rendmániás, de éleselméjűsége, remek megfigyelőképessége eltereli a figyelmet a csöppet sem apró jellembeli csorbáiról. Giraud mellett pedig egyértelműen visszafogott és szerény. Ebben a könyvben Hastings is nagyon szimpatikus volt, szerintem benne mindenki megtalálja önmagát, és nem csak azért, mert Poirot nyilván minket is kioktatna, amiért nem megfelelően használjuk a kis, szürke agysejteket...
Ismerkedj meg vele te is, ha...: Az Agatha-regényekben pont az a jó, hogy mindenki élvezheti, férfi, nő, fiatal, még fiatalabb vagy öreg. Nem kell hatalmas akciójelenetekre számítani, hiába krimi, de az agytekervényeket megedzi, és a torna sosem árt (igaz, nyilván nem lesz az agy mozgatásától izmosabb a tested, de végül is, mondhatod, hogy sportolsz... szellemileg).
Korhatár: Nem igazán lehet hozzá korhatárt találni, de mivel nagyon csavaros és halál van benne, ezért legyen tizenkét éves kortól ajánlott (azt hiszem, a film is ennyi, szóval...).