2017. január 7.

Láthatatlan Angyal Közönségdíj 2016

  Halljátok, én most elképesztően furán érzem magam ezen a felületen. És nem csak a szörnyű, lebutított és lélegzetelállítóan csúnya kinézet miatt. Elidegenedtem innen, mint suliidőben a párnámtól. Meg a hasonlataim is legalább olyan furcsák, mint a tonhalas torta. 
   Oké, szóval fura vagyok meg hülye vagyok még mindig, meg amúgy semmi dolgom itt, mert lezártuk és vége, és ez így jó, deee...
   Részt veszek egy Láthatatlan Angyal Közönségdíj nevű valamin. Fogalmam sincs, mi ez, nem jelentkeztem, nem is tudtam, hogy létezik, meg nem is értem, hogy működik, de a lényeg, hogy lehet rám szavazni. Szóval, aki olthatatlan vágyat érez a kattintásra, adja le a voksát rám vagy másra
ITT
(De inkább rám, mert nagyon gáz az a nulla szavazat.)
   Viszont ezer hála annak/azoknak, akik miatt részese lehetek ennek az eseménynek, nagyon megtisztelő, hogy ilyen nagy nevek mellett szerepelhetek, és persze pusszantás mindenkinek, aki szavaz rám, és dobnék egy csokit annak is, aki venné a fáradságot, és bármilyen formában leírná, mi is ez, kik kerülnek be, és mi alapján, meg minden tudnivalót ezzel kapcsolatban. :D

Maffia

2016. szeptember 5.

Leköszönések

Maffia

   Sziasztok!
  Húha, hát elképesztően nehéz nekem most megírni ezeket a sorokat. Nem tudom, hol kezdjek hozzá, és azt sem, hogy egyáltalán mit mondjak el. Na mindegy is, nem fokozom itt a hangulatot, mert ez nem valami drámai valóságshow, hanem belecsapok a közepébe.
   Kilépek.
 És igen, most kellene valami ütős indok, mondjuk, olyasmi, hogy felakasztotta magát az aranyhalam, és tisztára depcsybe estem, de sajnos semmiféle halam sincs, nemhogy szuicid hajlamú. Egyszerűen ez nem fér bele az életembe. Tudom, eddig semmi gond nem volt vele, végigtoltam egy egész tanévet, miközben aránylag aktív voltam, de most maximálisan szeretnék ráfeküdni a tanulásra. Meg a sulin kívüli életemre, mert időközben olyan is lett.

2016. augusztus 28.

Az Egyszer volt, hol nem voltról Maffia-szerűen

Fangörcs bejegyzés – első rész

Halihó, rántott husik!
Remélem, ezt nem vettétek komolyan, de mostanság annyi helyen láttam, hogy ilyesféle módokon becézik az olvasókat, ezért úgy döntöttem, beszállok a trendbe, és mindegyikőtöknek adok egy ételnevet, aztán összeállítok belőletek egy komplett étlapot. Muhaha. :D
Oké, azt hiszem, valami nem oké velem. Biztos, a sulikezdés teszi, remélem, örültök, hogy emlékeztettelek rá titeket. :D De visszatérve az étlaphoz, mivel 73-an vagyunk, szerintem elég sok elemet tartalmazna, nyammm. És az újak is rákerülhetnek – remélem örültök, Éva, Pandastic Mialyn, Jázmin és Egy egyszerű lány. Ez most igazából egy egyedi mód, hogy kifejezzem, mennyire örülök nektek. 💙
A legutóbbi posztom elején pedig említettem azt a bizonyos botrányba fulladt Blogger Awardot. Őszintén nem hittem volna, hogy van esélyünk, hogy van esélyem, de nyertem. És annyira totálisan meghatódtam, mert egyrészről nyilván simogatja az egómat, másrészről pedig nagyon sokat jelent ez a támogatás! Tényleg, ezt a díjat nem én nyertem, mert nem én vagyok a legjobb, hanem ti, mert TI VAGYTOK A LEGJOBB OLVASÓK! Nem tudtam megköszönni eléggé a nevezést sem, és ezt sem, de azt hiszem, mindnyájatokat megajándékozlak egy nyálas, virtuális puszival, és hogyha van bármiféle óhaj-sóhaj, akkor nyugodtan keressetek fel, mert azt hiszem, ezek után mindegyikőtök adósa vagyok.


Amúgy a napokban van három éve, hogy blogolok, hah, menő vagyok. :D

–––––––

  Ez életem első teljesen végignézett sorozata, amit maximálisan élveztem is (mert az Awkward esetében minden részben a hajamat téptem, miközben arról álmodoztam, hogy kitépem Jenna karját, hogy azzal verjem agyon, mert az a csaj akkora hülyeségeket tett, argh). Az első sorozatom, amiből mindenféle probléma nélkül megnéztem egyszerre hat részt. Az első sorozat, amiről üvöltve tudtam mesélni fűnek-fának. Az első sorozat, aminek körömrágva vártam az új részét, és még a történelemórákon is azon töprengtem, mi lesz imádott vagy éppen utált hőseimmel. És az első sorozat, amin bőgtem – oké, ezt talán jobb lenne letagadni.
   És akkor most nézzük, miért is olyan sikításra és ugrálásra késztetően jó.

1. ÉVAD
  A Gonosz királynő éppen ördögiségéből adódóan nem kaphatta meg a mesehősök által áhított boldog befejezést. És ahelyett, hogy ebbe beletörődött volna, és elviselte volna a szomorúságot, a magányt, az utálatot, úgy, hogy közben végig kellett volna néznie, ahogy a többiek, a hősök szivárványokon ugrálnak az unikornisaikkal, úgy döntött, hogy a boldog befejezés kiharcolóitól is elveszi ezt a kiváltságot. Bájos. Mindezt úgy érhette el, hogy kiszórt egy átkot, ami a mesehősöket, az Elvarázsolt Erdő lakóit Main államba repítette, a varázslat nélküli világba, ahol új életet kezdtek, csak éppen az emlékeiket vesztették el, és újakat kaptak helyette. Ebben a városban, Storybrooke-ban nőtt fel egy Henry nevű fiú is. Mikor kapott egy mesekönyvet a tanárnőjétől, máshogy kezdte látni a dolgokat. Legyünk őszinték, mindenki azt hitte, meghibbant, ugyanis azt hangoztatta, a nevelőanyja a Gonosz királynő, és a város többi lakója is a mesékből lépett ki. Épp ezért elment, és megkereste a szülőanyját, akiről a mesekönyv azt írta, képes megtörni az átkot. Mikor a nő, Emma a városba érkezett szkeptikusan viszonyult Henry fantazmagóriáihoz, de egyre több furcsa dolgot tapasztalt, amik megváltoztatták a véleményét.