2015 legjobb könyvei #1

Tudom, tudom, mások az új évre készülnek, én meg a múltban tanyázom, de ez van, elő a lázadó szokásokkal!

Szeretek olvasni, és néha nem tudom elképzelni, mit csinál az a sok antikönyvmoly ember, míg én olvasok (az idő egy részében nyilván alszanak, nekünk olvasásmániákusoknak nincs ilyenre szükségünk, de a többi?!), érthetetlen, mivel múlatják a napokat.

Szóval ja, szeretek olvasni. Kinyitok egy könyvet, és feltárul előttem egy új világ, ahol új barátokat és ellenségeket szerezhetek, és hihetetlen kalandokban vehetek részt. A regényeknek hála egyszerre több életem van, és ha a valódiban elfáradtam, akkor csak végignyúlok az ágyamon, és elkalandozom egy másik, sajnos fiktív, de mégis valóságosnak tűnő világba.

Tavaly 129 könyvet olvastam el (aki hiszi, az okos, aki nem hiszi, az meg nem, ennyi), és ebből most egy kétrészes cikksorozat keretében szeretnék nektek huszat mutatni. Most ismerkedjetek meg kilenccel.

AGATHA CHRISTIE: GYILKOSSÁG A GOLFPÁLYÁN

A nagy találkozás: Nem egy nagy sztori, nincsen benne semmi regényes vagy izgalmas, de hát, ettől függetlenül is ki tudott alakulni a kapcsolatunk, ami igazán szenvedélyes lett a végére –, sőt vitáink is voltak, egy ponton földhöz vágtam a könyvet, hogy nem lehet ennyire hihetetlenül jó. Egyszerűen a könyvtár krimi részlegén találtam rá novemberben, vagy inkább október végén. Á, mindegy, nem hinném, hogy meg tudnám jegyezni az évfordulónkat. Nem sokat tökörésztem azzal, hogy vigyem-e vagy ne, belefér-e a nyolckönyves keretbe vagy nem, tetszeni fog-e vagy nem, mert Agatha Christie-ről volt szó, aki nekem valóságos bálvány, szinte kivétel nélkül minden könyvét imádom.

A belső tulajdonságok: A könyv áldozata, Paul T. Renauld keresi fel Poirot-t, a detektívet, de mire ő kiér a helyszínre, a milliomost holtan találják, na vajon hol?, a golfpályán. Poirot nyomozásba kezd társával, Hastingsszel, aki a kis belga segítése helyett közelebbi ismeretséget köt egy lánnyal. Amikor egy második személyt is meggyilkolnak, Poirot elmélete semmivé foszlik, és kezdheti újra összerakosgatni az információkat.

A cselekményvezetés, mondanom sem kell, egyszerűen zseniális. Néha talán túl sok szál volt, nem lehetett látni közöttük az összefüggést, de a végére minden összeállt, minden értelmet nyert, és megint olyan agathás lett a csavar. A sok kis információ össze lett rakva egy egész, teljes történetté, ahol minden összefüggésben áll mindennel, és amikor végre kiderült, ki a gyilkos, akkor mindenki a fejéhez kaphatott, hogy na basszus, tényleg, ez egészen egyértelmű

A stílusban az a különleges, hogy vicces, holott egy kriminek borongoósnak, feszültséggel telinek és izgalmasnak kell lennie. Az az érdekes, hogy a humor, amit Poirot és egy másik, magát egyszerűen utánozhatatlannak tartó nyomozó, Giraud versengése, és egyáltalán a két detektív személyisége (és az őket kísérő irónia) hozott, nem törte apró szilánkokrat a hangulatot, mert, amikor komolynak kellett lennie, akkor komoly volt.

Poirot személyisége utánozhatatlan, annyira mesterien van kidolgozva, annyira aprólékosan minden tulajdonságára fény derül, és pont azért szeretjük, mert nem tökéletes, kissé el van szállva magától, de nem lenéző, rendmániás, de éleselméjűsége, remek megfigyelőképessége eltereli a figyelmet a csöppet sem apró jellembeli csorbáiról. Giraud mellett pedig egyértelműen visszafogott és szerény. Ebben a könyvben Hastings is nagyon szimpatikus volt, szerintem benne mindenki megtalálja önmagát, és nem csak azért, mert Poirot nyilván minket is kioktatna, amiért nem megfelelően használjuk a kis, szürke agysejteket...

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Az Agatha-regényekben pont az a jó, hogy mindenki élvezheti, férfi, nő, fiatal, még fiatalabb vagy öreg. Nem kell hatalmas akciójelenetekre számítani, hiába krimi, de az agytekervényeket megedzi, és a torna sosem árt (igaz, nyilván nem lesz az agy mozgatásától izmosabb a tested, de végül is, mondhatod, hogy sportolsz... szellemileg). 

Korhatár: Nem igazán lehet hozzá korhatárt találni, de mivel nagyon csavaros és halál van benne, ezért legyen tizenkét éves kortól ajánlott (azt hiszem, a film is ennyi, szóval...).

AGATHA CHRISTIE: HÁROM VAK EGÉR

A nagy találkozás: Na, ez már érdekesebb sztori. Nálunk, az iskolában vannak bizonyos... fura és rettentően idegesítő szokások, nyolcadikban az ötödik-hatodikosoknak, tizedikben a szülőknek, tizenegyedikben pedig a hetedik-tizenkettedikeseknek kell előadni (azaz a világon MINDENKINEK, a vezetőség lesza... akarom mondani, lebarnamacizza, hogy nem élmény csinálni, ráadásul bomlasztja az osztályközösséget, és többnyire nagyon gáz dolgok születnek). Idén az egyik tizedik osztály ezt választotta, sajnos, nem tudtam ott lenni az előadáson, de mindenki azt mondta, mennyire jó volt, ezért nem akartam kimaradni belőle, mert nekem mindenhol ott kell lennem, és mindenről tudnom kell, természetesen. És hát, tényleg jó volt, bár szerintem osztálydarabra nem a legjobb.

A belső tulajdonságok: A történet egy vidéki, újonnan nyílt fogadóban játszódik, amit az ifjú házaspár, Giles és Molly nyitott. Hamarosan megérkeznek hozzájuk az első vendégek: egy vigyorgó wales-i, Christopher Wren, az állandóan mérges, kötekedő Mrs. Boyle, a kissé pedofil beütésű Paravicini, és a kemény, zárkózott Metcalf. Az áramvezetékek elnyisszantásával szó szerint elvágják őket a külvilágtól, de Trotter, egy rendőr megkeresi őket, és beszámol arról, hogy egy Londonban korábban lecsapó gyilkos jelenleg itt bujkál, és újra le akar sújtani...

Azt kell mondanom, hogy nagyon hátborzongató történet, hihetetlenül feszült hangulatú, amit nagyon átadnak a pörgős párbeszédek. Pont amiatt, hogy kevés szereplőt vonultat fel, igazi szemékyekkel találkozhatunk, akik olyannyira átlagosak, hogy szinte mindenki hozzájuk tud párosítani egy való életbeli ismerőst, amitől csak még ijesztőbb az egész. Az atmoszféra mellett nagyon bravúros a vége. 

Az elején kicsit furcsálltam, hogy ennyire rövid, de szerintem, így utólag, tökéletesen el lett találva a hossza, nincs túltárgyalva, de nem összecsapott.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni az a történet hatalmas múltja, először rádiójáték volt, valamelyik brit király kérte a szülinapjára, később kisregénnyé avanzsálták, majd hamarosan színpadra állították (és nem, most nem az iskolatársaimra gondolok, hanem tényleg játsszák színházban).

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Ha van egy órád, és nem feltétlen valami fluffy, nyálas és eseménytelen könyvet szeretnél olvasni, hanem kicsit gondolkozni közben, és érezni a hátadon szaladgáló libabőrt.

Korhatár: Az előzőhöz hasonlóan ezt is tizenkét éves kortól ajánlom.

ALEXANDRA BRACKEN: SÖTÉT ELMÉK

A nagy találkozás: Ciki, de fogalmam sincs, hogy futottunk össze, azt hiszem, hogy még a tavaly karácsonyi könyvcsomagomban volt benne, de hát, a könyv elolvasása után ez totálisan lényegtelen lesz.

A belső tulajdonságok: A könyvben szereplő gyerekeket, egy érdekes vírus támadta meg, sokan belehaltak, de akik nem, azokat táborokba szállították, és képességek szerint színekről elnevezett csoportokba sorolták őket. Amikor Rubynak sikerül kijutnia a táborból, három másik sráccal szövetkezve, egy East Rider nevű helyre akarnak eljutni, amiről szépeket hallottak, de tudjuk, ugyebár, hogy a mendemonda általában nem igaz.

Ahhoz képest, hogy Young Adult szerintem elég megrázó, kedzve az elejével, amikor Ruby múltjáról, és a haláltáborokra emlékeztető helyekről hallunk, folytatva a közepével, amikor a gyerekcsapat totálisan el van veszve a világban, és úgy tűnik, senkire sem számíthatnak, és ne feledkezzünk meg a végéről... hát, nem akarok aljas módon spoilerkedni, de az igazság az, hogy nem lesz túl hepi (SŐT, ha kedvelitek a karaktereket, akkor készítsetek zsebkendőt a taknyotoknak meg a könnyeiteknek). (Mindenkit megnyugtatok, VAN MÁSODIK RÉSZ! – Csak azt nem tudom, miért olyam igazságtalan velem a könyvek isteni guruja, amiért nem szólt nekem erről?!) 

Könnyebben emészthetővé teszi az aranyos szerelmi szál, Liam és Ruby között, Charles, azaz Dagi okoskodó, de jólelkű személyisége is jó hatással van rá, illetve Suzume is kicsit lazábbá változtatja. Nagyon tetszik, hogy Ruby fejlődik, az elején nagyon kis esetlen szegény, bár teljesen értehető azok után, hogy min ment keresztül, a végére viszont egészen határozott és talpraesett lesz, talán még egy kis önbizalmat ks növeszt magának – vagy ezt csak én képzelem...

A könyv az elején elég döcögős, de miután Ruby kikerül a táborból, beindulnak az események, és szinte olvastatja magát, köszönhetően a pörgős stílusnak, illetve az események érdekes folyásának.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Attól függetlenül, hogy YA szerintem fiatal felnőtteknek is simán belefér a repertoárjába. Mindenképpen olvasd el, ha izgalomra és akcióra vágysz, az alapötlet pedig teljesen egyedi, vagy legalábbis olyan dolgok vannak összepárosítva, amik érdekessé teszik – tábor, különleges képességek.

Korhatár: Én tizennégy éves kortól ajánlanám, mert tényleg elég sokkoló tud lenni, és, hát nem szeretnék senkinek sem rémálmokat okozni azzal, hogy megszerettetem vele az alapsztorit, ugrik a könyvesboltba, de még túl fiatal hozzá.

AMY KATHLEEN RYAN: RAGYOGÁS

A nagy találkozás: Az idei karácsonyi csomagomban volt, szóval nagyon friss élmény. Könyvesboltban láttam meg, rögtön beleszerelmesedtem a borítójába (most mondja valaki, hogy nem meseszerű!), és amikor elolvastam a hátoldalt... hát, úgy voltam vele, hogy miért ne?, még sose olvastam hasonlót, itt az ideje elkezdeni kicsit barátkozni a sci-fivel. 

A belső tulajdonságok: A történet két főhőse Waverly és Kieran, az egyik pillanatban egy orbitális problémán agyalnak, ami kifordítja a világot, azaz az esküvőjükön töprengenek. És egy nem sokkal későbbi pillanatban már azon kapják magukat, hogy újtaik teljesen elváltak. Egy űrhajóban élnek, vagyis inkább csak éltek, ami egy új bolygó felé tart, hiszen a régi, azaz a Föld használhatatlanná vált. Az ő űrjárójukat Empyreumnak hívják, és van egy testvérhajójuk, akit egy évvel előbb lőttek fel. Mindkét szál, Kierané és Waverlyé is szörnyen tragikus, hiszen amikor a testvérhajójuk, arra hivatkozva, hogy ők nem voltak képesek az űrben megtermékenyítődni, és gyereket szülni, elrabolják az összes lányt, Kieran teljesen egyedül marad a hajón, Waverlynek pedig egy új helyen kell helyt állnia.

Amint Waverlyék átkerülnek a másik hajóra, egy teljesen új világba csöppennek, ahol mindenki manipulálni akarja őket, és már az olvasó is teljesen belezavarodik az igazság és a hazugság elválasztásába. Waverly veszi át a vezető szerepét, legalábbis az empyreumi lányok körében, annyira gyanakvó, annyira reálisan gondolkozik, és annyira csodás, hogy csak magának hisz. Eközben az Empyreumon maradt fiúk teljesen magukra maradtak (ne részletezzük, mi történt a felnőttekkel...), és egyedül kell kormányozniuk egy gigantikus hajót.

Erre a könyvre nincs szó, csupán annyi, hogy ZSENIÁLIS. Kezdjük azzal, hogy a technikai rész is gyönyörűen és, szerintem, teljesen érthetően le van írva. És ne feledkezzünk meg a kapcsolatokról, a pillanat szülte barátságokról, az ellenségeskedésről, az aprócska szerelmi háromszögről, hiszen Waverlyt egy keménykötésű, Seth nevű fiú is szereti. Vagy egyszerűen gondoljunk a karakterekre, itt senki sem egyértelműen jó vagy rossz, szóval egyik hajót vagy személyzetét sem lehet feketén-fehéren besorolni, így nagyon érdekes és reális. Waverly okos, talpraesett, de néha rossz döntéseket hoz, Kieran hiába jólelkű, ha naiv, Seth kegyetlen, de zseniális taktikai érzéke van, és igazi vezérgyéniség, Anne Mather, a másik hajó vezére pedig... hát, ő egyszerűen zseniális, és hiába lesz végül negatív hős, szerintem mindenki szimpatizálni fog vele. 

A stílus csodás, a leírások szívbemarkolóak, a párbeszédek lendületesek, a cselekményvezetés pedig példaértékű és mesteri.

Azt hiszem, ez minden idők legjobb disztópiája, amit én olvastam. Annyira aktuális és elgondolkodtató témákat feszeget: vallási fanatizmus, pedofília, a nők tárgyként kezelése, erőszak. 

Összességében kitépte a szívem, ugrált rajta, ráköpött, megrágta, majd visszanyomta a mellkasomba... Hatalmas hatást gyakorolt rám, pedig a borító alapján lágy, kislányos könyvnek tűnt.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Ha olyan hangulatban vagy, hogy meg tudsz emészteni kemény témákat, van időd, kedved és hangulatod elgondolkozni.

Korhatár: Hatalmas tizennégyes! Fiatalabb korban vagy érthetetlen, vagy sokkoló...

BÖSZÖRMÉNYI GYULA: LEÁNYRABLÁS BUDAPESTEN

A nagy találkozás: A nyári, névnapi csomagomba kértem, mondván, hogy egye fene, én adok még egy esélyt a vörös pöttyös könyveknek, ugyanis eddig csak nagyon sablonos, unalmas és kiszámítható könyvekbe botlottam bele, felszínes és buta hősnőkkel, illetve tipikus, menőcsávó hősökkel. Akkor döntöttem úgy, hogy én bizony öriharisosebarit kiáltok a könyvcsaládnak, de amikor megláttam a borítót, elszállt az agyam, és totál úgy gondoltam, hogy ezt nekem muszáj a polcomon tudni, és ki tudja?, a magyar vörös pöttyösek simán lehet, hogy jók. Ja, és oké, amúgy Böszörményi Rontásűzőkben megismert tehetsége is közrejátszott, annyira csodás, hogy még ma is vannak ilyen kincsek Magyarországon!

A belső tulajdonságok: A történet az ezredfordulón játszódik, de senki ne ijedjen meg, aki töriundorban szenved, hiszen egyszerűen gyönyörű az atmoszféra. Mili elutazik a fővárosba, mikor rég elrabolt nővérétől, Emmától távirat érkezik, és eldönti, hogy felkutatja elrablása körülményeit, azonban kissé összekuszálja a szálakat, ennek köszönhetően pedig megismerkedik Ambrózy báróval, és érdekes bűnténybe keverednek.

Vannak azok a könyvek, amik a kétdimenziós, papírra vetett sorokból kibújnak, és háromdimenziósak lesznek, szinte lépkednek előttünk, látjuk őket, megérinthetjük őket, és mi is beállhatunk a történet statisztái közé. Mili annyira talpraesett, ami meggondolatlansággal is jár, de találékony és éleszesű, Ambrózy báró pedig... hát, ő valami hihetetlen, hiába mogorva, annyira szeretem, komolyan mondom, én szerelmes vagyok belé, és ez is csak akkor lehetséges, hogyha papírmaséból élő, hús vér emberré válik Böszörményi csodás szavainak köszönhetően. A könyv végig fenttartja az érdeklődést, pedig azért nem csupa haláleset és izgalom, de mindig annyira... annyira megmagyarázhatatlanul jó, hogy arra már nincsen szó (oké, talán a szuperfrenofrenetikomaxikapitális elég kifejező). A könyvben Emma történetét is megismerhetjük, bár kétségtelenül Mili szála az érdekes, aki megfordul az Ambrózy-birtokon, és még az őrültekházát is megjárja.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Ha szereted, mikor egy könyv megidéz egy múltcafatkát, ha nem ódzkodsz a krimiktől, és a romantikát is szereted (oké, azért ne számítsatok nyálas pillanatokra, de ott lappang a szerelem is). Ja, és akkor, ha a második részt is meg tudjátok szerezni, mert brutális függővég van benne, én nyár óta rágom a körmeimet, és aggódom a szereplőkért.

Korhatár: Ezt is tizennégy éves kortól ajánlom, hiszen a könyv hátuljám is ez van, és szerintem ez a megkötés elég helytálló a tartalmat ismerve, viszont ennek a sztorinak nincsen felső határa, totál kortalan, mindenki olvassa!

CSÁNYI VILMOS: SEGÍTSÉG, KUTYÁS LETTEM!

A nagy találkozás:  Valójában úgy hoztam haza a könyvtárból, hogy megláttam a borítón lévő blökit, eldöntöttem, hogy ez nekem kell, ráhajítottam a kupacom tetejére, anélkül, hogy bármi érzelmet is tápláltam volna iránta, aztán kinyitottam, és együltömben végigolvastam.

A belső tulajdonságok: Ebből a könyvből áramlik a tiszta szeretet, bizsereg a lapok között. Nem igazán tudtam, mire számítsak, hiszem ezelőtt még nem volt szerencsém Csányi-könyvhöz (nem is értem, miért!), de nagyon kellemes olvasmány volt. Szépen leírja a kutyatartás szabályait, összekapcsolja az evolúcióval, tanácsokat ad, de szinte észrevehetetlen a didaktikus jellege, hiszen humorral, iróniával, őszintén tálalja az eseményeket, anekdotikus hangnemben. Rendkívül jó könyv, és bár konkrét története nincsen, szerintem hasznos és érdekes.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Nem gondolnám, hogy létezik olyan szabály, ami kimondja, hogy kutyás könyvet csak kutyás olvashat, sőt bátran ajánlom kutyátlanoknak, hiszen közelebb hozza hozzájuk ezeket a csodálatos társakat, kutyásoknak is kötelező, hiszen csak fokozza a szeretetüket szőrös barátaik iránt.

Korhatár: Nem mondanám, hogy van, szerintem felnőtteknek, időseknek, tiniknek és gyerekeknek egyaránt jó. Nyilván nem estimesének való, de tízéves kortól szerintem ideális olvasmány.

CHARLOTTE BRONTË: JANE EYRE

A nagy találkozás: Eleinte kicsit tartottam az elolvasásától, de amikor egyszerűen semmi értelmeset nem találtam, amit elhozhatnék a könyvtárból, kikértem a könyvtáros véleményét, aki meleg szívvel ajánlotta, és amikor megkérdeztem, hogy a lowoodi árva miben különbözik ettől, mondta, hogy az egy csonkított változat, direkt gyerekeknek, de engem elég érettnek talál ahhoz, hogy elolvassam az eredetit (nem eredeti nyelven természetesen, mert még mindig az ájemjúárnál tartunk). Azóta kezembe került a lowoodi árva, de nem volt az igazi.

A belső tulajdonságok: Bátran kijelenthetem, hogy szinte a kedvenc klasszikus lányregényem (az Elfújta a szélnél nem lehet jobb természetesen, mert az a könyv egyszerűen mindennél fantasztikusabb, ó, Rhett!). Na, de kanyarodjunk vissza Jane-hez, akinek a hányattatot életét követhetjük nyomon a történet folyamán. Elveszett árva kislányként ismerjük meg, akit utálnak a rokonai, majd árvaházba kerül, végül Mr. Rochester gyámleányának nevelőnője lesz, és közben a férfivel kibontakozik közöttük a megértés, a barátság, és végül a szerelem is, így válik Jane Rochester jegyesévé, mikor bizonyos okok miatt el kell mennie. Hosszú szenvedés és nélkülözés után pedig visszatalál szerelméhez, de rá kell döbbennie, hogy távolléte alatt megváltoztak a dolgok.

Az a helyzet, hogy ez a történet egész egyszerűen magával ragadó. Mondhatnám, hogy a szereplők tökéletlensége miatt – Jane csúnyácska, de eszes és talpraesett, Mr. Rochester mogorva, de tapasztalt és határozott –, és azért, mert így is képesek szeretni egymást, tisztán és feltétel nélkül szeretni. Megemlíthetném a csodálatos stílust, hiszen annak ellenére, hogy régi a könyv, szerintem modern a nyelvezet. Mondhatnám, hogy Anglia miatt zúgtam bele. Mondhatnám, hogy a cselekményvezetés nyűgözött le, vagy megemlíthetném, hogy csodálatosan megható ez a regény. De nem teszem, egyszerűen azért imádom ennyire, mert igazi, valódi, reális. Nem egy pillangókat hányó, szivárványon táncoló unikornisokkal telenyomott tündérmese, de nem egy abszurd tragédia, ahol minden rosszul végződik. Ez a könyv egyszerűen átérezhető, még úgy is, hogyha nem vagy árva vagy szerelmes. Ez a könyv egy csoda, hihetetlenül megható.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Elsősorban, ha lány vagy, hiszen nyilván nem egy fiúolvasmány, bár nem akarom korlátozni senki ízlését. De, ha lány vagy, akkor mindenképp, mert megmagyarázhatatlanul szép ez a történet.

Korhatár: Igazából akár tizenkét éves kortól lehet olvasni, de úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy átjöjjön az üzenete, kell tizennégy évesnek lenni.

HOLLY BLACK, CASSANDRA CLARE: THE IRON TRIAL – VASPRÓBA

A nagy találkozás: A nyári könyvcsomagomba válogattam, azért, mert Cassandra Clare, akiről már sok jót hallottam, de nem olvastam még tőoe, mert nem sikerült megszereznem. Úgy éreztem, ez jó kezdésnek. És... Holly Black, ugye, a másik szerző, aki a Spiderwick-krónikákat írta, és nekem az a könyv egyáltalán nem tetszett, kiszámítható volt és lapos (pedig nem is voltam  túlkoros az olvasásához...).

A belső tulajdonságok: A történet főszereplője Call, akinek felvételiznie kell a Magisztériumba, mint minden varázserejű gyereknek, célja az, hogy elbukjon, hiszen édesapja is mindig óvaintette a mágiától, de valamilyen csoda folytám bekerül, így kénytelen szembenézni a múltjával, kénytelen megismerkedni Aaronnal és Tamarával, és eközben természetesen nem mindennapi kalandokba keveredik.

Sokan hasonlítják a Harry Potterhez, egyáltalán nem ok nélkül, tényleg van némi párhuzam, de senki ne gondolja azt, hogy emiatt az egész sablon, és teljesen hasonlít Rowling sorozatához, mert ez nem igaz, könnyen el lehet felejteni a Roxfortot, és csakis a Magisztériumra koncentrálni. A történet elég izgalmas, a felvételi is csodálatos, de amikor bekerülünk a Magisztérium falai közé, akkor egy új világ tárul elénk, cseppet sem szokványos és tökéletes szereplőivel – például Callt szerintem néhányszor fejbe kellett volna kólintani egy husánggal, mert szörnyen makacs tudott lenni, például ki az az idióta, aki nem akar varázslósuliba járni!? –, és érdekes berendezkedéssel. A tanórák és a viszga is nagyon izgalmas, de ami utána jön... Az egyszerűen hű meg ha. A kifejletnél minden sort kétszer kellett elolvasnom, és felsikítottam, hogy hát ez egyszerűen nem lehet igaz! És mégis az volt, és mégis minden egybevágott, hihetetlen csavar volt, és miutám sikerült feldolgoznom a sokkot – na, jó, kit áltatok?, még most is teljesen hihetetlen ez a zsenialitás –, akkor egészen feldobódtam. Jó könyv.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: Nem mondom, hogy akkor, ha szeretted Harry Pottert vagy Percy Jacksont, mert nem lenne igaz, én speciel utáltam Percyt – vagy legalábbis az Olimposz hősei sorozatban rettentően idegesítő, az eredetiekben még el tudtam viselni –, de igen, nagyjából hasonló kaliberű történet, fantasy, gyerekekről szól és nagyon egyedi. Ja, és csak akkor nyisd ki, amikor nem probléma, ha kihagysz egy-két alvást, hiszen ilyen könyvek olvasása közben az feleslegesnek tűnik.

Korhatár: A könyvre tizennégy éves kor van írva, és nem is szándékom a kiadóval ellenkezni, de hogyha egy tizenkét-tizenhárom éves gyerek találkozik vele, akkor ne hajítsa el vagy ne tépje ki senki a kezéből, szerintem számukra is teljesen élvezetes.

J. K. ROWLING: HARRY POTTER ÉS A TŰZ SERLEGE

A nagy találkozás: Emlékszem, sokáig nem mertem Harry Pottereket olvasni, ugyanis elég negatív róluk az első emlékem. A bátyám nézte valakivel az elsőt, és engem kitoloncoltak, hogy nem nekem való – hát, akkoriban tényleg nem tartoztam bele a célkorosztályba –, de pont a végén benyitottam, mert azt hittem, már nem azt nézik, és hát... Az a jelenet szerintem elég ijesztő volt – azóta sem merem megnézni, bennem maradandó nyomokat hagyott, néha még mindig rémálmodom vele, brr!

A belső tulajdonságok: Nem hinném, hogy bárkinek is be kellene mutatnom Harryt, Ront és Hermionét, vagy a Roxfortot, ahonnan már időtlen idők óta várjuk a levelet, amiben tájékoztatnak, hogy minket is felvettek (és olyan tragikus, hogy soha nem jön!). Messze ez a rész a legjobb, a tanulmányok kicsit háttérbe szorultak, ami engem nem zavart, hiszen az előző részekben elég szó esett róluk. A Tűz Serlegében a Trimágus Tusáé a főszerep, ahol ugyan csak tizenhat éves kortól lehet elindulni, de Harry neve mégis bekerül a serlegbe, így a Roxfort két versenyzőt indít, míg a vendégiskolák csak egyet-egyet.

Ebben a részben már sokkal felnőttebb gyerekekről olvashatunk, érezhető a folyamatos jellemfejlődésük, imádom őket, mindig meglepetést tudnak okozni. Továbbá olyan fordulatok vannak ebben a sztoriban, hogy hű, nagyon meglepőek, és néha elgondolkodom, hogy szinte képtelenség úgy megoldani, hogy minden mindennel összefüggjön, de Rowlingnak mégis sikerült.

Kijelenthetem, hogy nagyon izgalmas sztori, a Trimágus Tusa "állomásai" sokszínűek és egyediek, továbbá a mellékszereplők szálai is élvezetesek, például Hagrid szerintem imádnivaló egy karakter, Dumbledore-ról nem is beszélve.

Nem igazán tudnék róla többet mondani, hiszem szerintem a zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, és nem szeretnék itt ömlengeni, de azt azért még megjegyezném, hogy a vége hátborzongatóam jó.

Ismerkedj meg vele te is, ha...: MICSODAAAAAA?! MÉG NEM OLVASTAD?! Akkor irány egy könyvesbolt/könyvtár/könyvmoly barát, aki kölcsönadja. KÖTELEZŐ MŰ!
Korhatár: Az első pár rész hátulján tizenkét éves kortól ajánlotta a kiadó, szerintem ez teljesen reális.

  –––––––––––––

Sziasztok!

Elég izgatott vagyok, ugyanis még soha nem írtam könyvekről, szóval hogyha bármilyen vélemény megfogalmazódott bennetek az említett művekről, a cikkről, a blogról úgy általában, akkor ne féljetek megosztani. Illetveeee, ha van egy kis időtök meg kedvetek, akkor nagyon kíváncsi lennék a ti kedvenc könyveitek listájára. ^^

Amúgy hihetetlen, hogy már Jorin és dylan társaságában 27-en gyűltetek össze. Az sok! Illetve hadd gratuláljak, ugyanis rekordot döntöttetek, az előző bejegyzésemre több, mint százszor kattintottatok, ez hihetetlen! <3

Hmm, hamarosan hozom a cikk másik felét, de egyben túl hosszú lett volna. :"D